Ahhoz képest, hogy Trump a rezsim megsemmisítésének ambíciózus szándékával kezdte el a háborút és Irán térdre kényszerítését ígérte, a tűzszüneti ajánlata már a gyengeség jele. Iránban pedig tudják ezt. Azzal is tisztában vannak, hogy Trump nem engedheti meg magának, hogy a Hormuzi-szoros tartósan járhatatlan legyen, ezért kénytelen lesz meghátrálni. Trump népszerűségi mutatói meredeken esnek, a benzinárak nőnek, s közeledik a félidős választás. Sokatmondó, hogy Trump hazájában, a Mar-a-Lagót is magában foglaló körzetben, demokrata jelölt nyert el egy floridai képviselőházi helyet. Ezért Iránban tudják, hogy csak meg kell várni, amíg Trump saját csapdájába esik és eredmény nélkül megalázva visszavonul, s befejezi a háborút. A rezsim nem fog összedőlni, amit lebombáztak, orosz segítséggel újra lehet építeni. Várhatóan nem lesz semmiféle megállapodás. Irán nem enged Trump követeléseinek. Nem mond le az atomfegyver előállításáról, a terrorizmus támogatásáról, a legkisebb engedményt sem teszi Amerikának. Trump veresége már most nyilvánvaló, s nem maradt Iránban olyan vezető, aki megegyezne. Egy lépést sem fognak meghátrálni. Trump nincs ehhez hozzászokva. Az izraeli védelmi minisztérium mérföldkőnek nevezheti a csapásokat, de Amerika és a Nyugat nem egy rezsim összeomlásának a tanúi, hanem inkább egy áramvonalasabb, militánsabb és kiszámíthatatlanabb ellenfél megszületésénél bábáskodnak. Egy Khamenei utáni, keményvonalasok által vezetett rezsim nem egy olyan kihívás, amelyet rakétacsapással lehet megoldani. Ez egy új globális válság lesz, sokkal erősebb és keményebb Iránnal, amely igazolva látja magát, s mindent megtesz a bosszúért. Mostantól a terrorveszély emelkedik az egész világon, amelynek kezelésére az Egyesült Államok nincs felkészülve.

Halász Péter (1922-2023) író, újságíró, dramaturg, a Szabad Európa Rádió és az Amerikai Népszava főmunkatársa. 1961-től haláláig minden héten megjelent egy tárcája az Amerikai Népszavában. Az alábbiakban ezekből közlünk egy izgalmas és értékes válogatást.

Halász Péter: Karácsonyi riport

- Az egyik estén – talán a negyedik vagy ötödik este lehetett, amelyet közöttük töltöttem – az egyik Bovery-csavargó ugratni kezdte Joe-t: "Ha csakugyan olyan híres színésznő a lányod, miért nem intézed el vele, hogy jöjjön ide közénk karácsony este. Mennyből az angyal! Igazán megteheti az apjáért egyszer egy évben. Vagy egyszer egy évszázadban." A többiek csatlakoztak hozzá, nagy hahota támadt, most aztán jól sarokba szorították az öreget. Joe először elvörösödött, aztán elsápadt, aztán nagy nehezen feltápászkodott és azt mondta: "Hát majd eljön! Ha én hívom, akkor eljön. Csak még azt nem tudom, hogy hívom-e! Hogy megérdemlitek-e!" Kórusban kiáltoztak. Hívnád te, ha tudnád! Ha csakugyan a lányod volna! Vén hazug vagy, az az igazság. A trafikban vetted a fényképét. Mindenki vehet ilyet 5 centért. Sztárfotó. Joe fuldoklott a dühtől: - Tudjátok meg, hogy el fog jönni. Idejön karácsony este. Mit akartok? Mit hozzon nektek? - Francia konyakot! – üvöltötte az egyik. – Pezsgőt - ordította egy másik. Száz cigarettát! – egy harmadik. És így tovább, mindegyik belekiabálta a maga kívánságát és vágyálmát Joe fülébe. Ekkor már tudtam, hogy megvan a karácsonyi riportom. Valamiképpen meg kell oldanom Joe számára, hogy Evelyn Attkins idejöjjön karácsony este.